A cellulit jelenségét inkább szépséghibának, mint valódi betegségnek tekintjük, hiszen nem okoz semmiféle komplikációt. Amit betegségnek tekintünk az a cellulitisz, és ez már orvosi hatáskör. Nagyon fontos, hogy e két dolgot ne keverjük össze.
Az elmúlt esztendőkben, az orvosi kutatásokban bekövetkezett technikai fejlődést kihasználva, lehetőségünk nyílik jobban megértenünk a cellulit okait.
A cellulit 10 nőből 9-et érint. Ez a bőr tünet a zsírszövet működési zavara, ami nem esztétikus zsírfelesleget idéz elő, mégis különbözik más bőrzavaroktól, mint pl.: a közönséges elhízástól. A cellulit zsírja nagyon különleges: nehezen bomlik le és fürt alakban elszigetelten, gyűlnek fel a kötőszöveti rostokban, s valódi csomók jönnek létre, amit a köznyelv „narancsbőrnek” nevez. A zsírsejtek elnyomják a vér- és nyirokereket, következésképpen kevés oxigén jut a szövethez. Így pangás alakul ki a kötőszövetben, megrekednek a méreganyagok és a víz. Ezért van az a jelenség a vendégek körében, hogy hosszú és szigorú diéta után, valamint intenzív sportolás után sem kapják meg az elvárt eredményt. Ezt a problémát csak összetett kezeléssel lehet leküzdeni és javítani.
Az elhízás
Sok feltevés van azzal kapcsolatban, hogy az elhízás vajon genetikai probléma-e. Egereken végzett vizsgálatok eredménye szerint azok az egerek, amelyeknek a szervezetében kevés leptin nevű hormont találtak, krónikusan többet ettek a kelleténél. Bár köztudomású,, hogy az elhízás családi betegség, ez idáig embereknél nem találtak olyan gént, amely felelős lenne a kövérségért; viszont egy adott család tagjai ugyanazokat az ételeket fogyasztják, és gyakran a mozgáshoz való viszonyuk is azonos.
Elhízás akkor következik be, amikor a táplálékbevitel hosszú időn át meghaladja az energiafelhasználást, és ennek következtében a felesleges kalóriát a szervezet zsír formájában elraktározza. A probléma legegyszerűbb megoldása az, ha valaki a szükségesnél kevesebbet eszik, így a szervezet felhasználja a tartalékait. Ám aki próbálta, jól tudja, hogy a táplálkozási szokások megváltoztatásáról könnyebb beszélni, mint ténylegesen megvalósítani.
A súlyfölösleg évek alatt alakul ki, sok ember mégis arra számít, hogy majd néhány hét alatt leadja. A kilófölösleg leadásának leghatékonyabb és legegészségesebb módja nem a fogyókúra, hanem egy hosszú távú stratégia, ami nem más, mint egy kiegyensúlyozott, zsírszegény, rostban gazdag étrend és sok testmozgás kombinációja.
Az elhízás veszélyei:
A centik, a súly, és a cellulitisz csökkentésének lehetősége
A készülék minden kimenete egyszerre működik a túlsúly a cellulitisz a petyhüdtség és általános izomállapot javítás, valamint a fizikai erőnlét és a vérkeringés javítása céljából. Az eredmények a izmok munkája és ezáltal a zsírszövetek lebontása révén okozott centi és súlycsökkenés. A perifériás vérkeringés javulása általános állapotban bekövetkezett javulást is lehetővé tesz. Az izommetrikus hatás révén csökkenti a petyhüdtséget , felgyorsítja az anyagcserét, ezáltal megnő a szervezet energiafogyasztása. A készülék 8 kimeneti elektróda párja minden testfelületen lehetővé teszi a kezelést. A kimeneti paraméterek tág határok között állíthatók, ezáltal a kívánt hatások maximálisan elérhetők.