NEM GYÓGYSZERES KEZELÉSI LEHETÕSÉGEK
Fizikai állapot javítása
Testnevelés terápia - úszás: Különösen a gyermekkori asthma kezelésében alkalmazzák előszeretettel és igen jó eredménnyel. Régóta közismert, hogy a súlyos asthmások is, akik a legkisebb fizikai terhelésre is fulladással reagálnak aránylag jól terhelhetők medencében. Az úszás, vízi edzés hatékonyságában igen sok tényező szerepelhet. Biztosan jótékony a vízben tartózkodás maga, hiszen a mellkasra nehezedő külső nagyobb - hidrosztatikai - nyomás a kilégzést támogatja. A medence környékének magasabb páratartalma a levegőben található szennyező anyagokat, pollen szemeket kondenzálja, kicsapja. Az úszás a mellkas izmait jelentősen terheli, így erősíti, ezzel könnyebbé teszi az esetleges átmeneti fulladás átvészelését. De nem csak erősíti az izmokat, hanem javítja mozgásuk összeszervezettségét. Lehetne sorolni még az okokat. Igen jelentős a pedagógiai és ezen keresztül a "hormonális" hatása is. Szárazföldön, hagyományos tornaórán ezek a gyerekek ücsörögnek, alig mozognak - ha ez nem is terheli esetleg önértékelésüket - nem vesznek részt korcsoportjuk versengéseiben, ami mindenképpen jótékony hatású lenne endokrin rendszerükre. Asthmásokkal foglalkozó úszó csoportban hasonló képességű gyermekek szakképzett vezetéssel versenghetnek egymással, amit élveznek is, jól irányítva mindannyiuknak sikerélményt nyújtva.
Sajnos a fertőzésre fogékonyabb, csökkent ellenanyag szintű, gyakori fülbeteg, arcüreggyulladásos gyermekek sokszor abbahagyni kényszerülnek a rendszeres vízi edzést, de ez nem von le semmit a módszer jelentőségéből.
Légző torna: A fizikai állapot javításának legpraktikusabb módja. Megtanulható tapasztalt gyógytornászoktól, otthon is kényelmesen végezhető, napirendbe illeszthető. Elsősorban a légzőizmok - bordaközti izmok, rekeszizom, mellizmok - erősítésével, működésüknek öszehangolásával segít, valamint támogatja a köpet ürítését. A helyes légzéstechnika, a kilégzést segítő izommunka különösen az asthmás, hörghurutos beteg tünetes időszakban könnyebbítheti a panaszok elviselését.
Pszichoterápia - a lelki állapot támogatása
Nem vitatható része az idült betegségben szenvedő ember kezelésének. A vélemények a fontosság megítélésében térnek el. Egyes iskolák a lélek betegségének tekintik az allergiát, különösen az asthmát, míg az ellenkező véglet csak izoláltan az immunrendszer, és például a hörgő biokémiai működésének zavarában látja az egyetlen okot. A probléma nem feloldhatatlan. A valóságot valószínűleg azok az elméletek írják le a legpontosabban, amelyek e két nagyon összetett rendszer - az idegrendszer a lelki működéseinkkel, és az immunrendszerünk szoros kapcsolatával magyarázzák a tünetek összetettségét, a betegség okát pedig nem egy, hanem sok tényezőre vezetik vissza.
A különböző pszichotherápiás módszerek a szakemberek szerint nem egyformán hatékonyak. Míg az analitikus, a mélyebb lelki okok elemzését végző módszerek nem voltak igazán hatásosak. Az asthmás betegek, családok kitértek a kezelési próbálkozás elől, addig a támogató, hatékonyságot növelő módszerek mutattak eredményeket. Továbbá a relaxáció, és az autogén tréning bizonyos formái. Mindegyik módszer hátránya időigényessége, ezért a mindennapi életben csak kevesen tudnak rá időt szakítani. A legjobb az olyan öngyógyító módszerek elsajátítása, melyek otthon, munkahelyen, közlekedés közben is alkalmazhatók.
ALTERNATÍV GYÓGYMÓDOK
Gyógynövény terápia - Általában óva intendők - különösen a pollen allergiások - különböző növények főzetével, alkoholos kivonatával történő kezeléstől. Különösen akkor, ha nem ismert, hogy mit tartalmaz az elfogyasztásra vagy inhalálásra kerülő szer. Még szigorúbban tilos a gyomok virágporára allergiás betegeknek a csalántea, vagy lándzsás útifû szirup fogyasztása. Valószínűleg töménytelen jótékony hatásuk van, de veszélyesek arra, aki allergiás rájuk.
Ugyanakkor a gyógynövény terápia területén áll a klasszikus orvostudomány az allergia kezelésében a legközelebb a természetgyógyászathoz, hiszen a leggyakrabban alkalmazott asthma, szénanátha és mostanában mind sűrűbben alkalmazott ételallergia ellenes szere a kromoglikát, mi kivonata az Ammi visnaga nevű növénynek. A Földközi tenger vidékén, főleg Madeirán terem. Ernyős virágzatú növény. Ernyőjének sugarai csaknem elfásultak. Letörve fogpiszkálónak használják. Fűszeres íze lesz tőle a szájnak. Terméséből kivont hatóanyagok simaizomgörcs oldó hatását régen ismerték.
Klímaterápia
A légúti bajok klasszikus gyógyhelye Davos. Ez a svájci település már a tuberkulózis miatt beteg embereket és gyógyítóikat is vonzotta, de az asthmások kedvelt gyógyhelye még ma is. Nincs légszennyezés, ilyen magasan a házipor atka nem tenyészik. Hollandiában az egészségbiztosító minimum 3 hónap, indokolt esetben 2 év gyógykezelést biztosít ott a betegnek. De mit csináljanak a szegény országok, mint mi is? Meg kell keresni a saját gyógyhelyeinket. Igen jók a tapasztalatok a Mátrában ill. a Svábhegyen eltöltött több hetes kúrákkal.
Barlangterápia
A klímakezelésnek speciális formája. Titka az, hogy a barlangban nincs olyan környezeti tényező, ami ártalmas lehetne a légúti betegre. A hőmérséklet, a páratartalom egyenletes, nincs légszennyezés, pollen szezonban is alig található virágpor a levegőjében. Egyedüli problémát a penészgombák jelenléte okozhat, az arra allergiásoknak. Ezek mennyiségét azonban legtöbb helyen gondosan mérik, ill. elszaporodásukat - lámpaflóra - igyekeznek akadályozni.
Különösen azoknak a betegeknek ajánlott, akik a leghatékonyabb szerek mellett is gyakran panaszosak, és az is jelentős segítség nekik, ha csak pár órára is pollenmentes környezetben lehetnek. A kezelés hatékonyságát kiegészítő eljárásokkal - légzőtorna, relaxació - tovább lehet fokozni.
Gyógyító fény
A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának kutatócsoportja kifejlesztette azt a fototerápián alapuló készüléket – Rhinolight – , mellyel speciális fénykezelés végezhető. A kutatócsoport igazolta, hogy a Rhinolight kezelés során alkalmazott fényterápia jelentős mértékben csökkenti az allergiában szenvedő betegek tüneteit. A Rhinolight -fototerápiás készülék hatásai:
1. Gátolja az allergén által kiváltott hisztamin-felszabadulást a nyálkahártyában.
3. Az ellenanyag-termelő fehérvérsejtek szétesését serkenti.
4. A kezelt betegek orrváladékában csökkenti az allergiás tünetek kialakulásáért felelős anyagok termelődését.
Fényterápiát a tünetek megjelenésekor érdemes elkezdeni. A tünetmentesség eléréséhez szükséges kezelések száma a tünetek súlyosságától függ, de legtöbbször heti 2-3-4 kezelésre van szükség 2 héten át. Aki folyamatosan és sok mindenre allergiás, annak több alaklommal kell fényterápiára járnia.
Bach-virágterápia
Közismert, hogy a test és a lélek szoros kölcsönhatásban áll egymással. Egy-egy testi betegség mögött gyakran fel nem ismert, negatív érzések és lelkiállapotok (pl. ijedség, megkeseredettség, bátortalanság, stressz és hasonlók) húzódnak meg, illetve szinte minden betegség kivált az emberből olyan negatív, zavaró érzelmeket, érzéseket (pl. türelmetlenség, igazságtalanságérzet, félelem, stb.), amelyek végső soron megnehezítik, elnyújtják a gyógyulást. A Bach-virágterápia segítségével lehetővé válik e lelkiállapotok és problémák természetes, fokozatos feloldása és végső soron a kibillent lelki egyensúly helyreállítása. Az újra megtalált belső harmónia állapotában azután a szervezet eddig lekötött öngyógyító erői felszabadulhatnak és kifejthetik áldásos hatásukat. Mivel a Bach-virágterápia az önismeretre és az önmegismerésre is kedvező hatást gyakorol, ezért a lelki egészség fenntartására, betegségmegelőzésre és számos lelki panasz enyhítésére alkalmas. A Bach-virágterápiát mintegy 70 évvel ezelőtt egy angol homeopátiás orvos, Dr. Edward Bach dolgozta ki és terjesztette el, azóta világszerte elfogadott és elismert természetes gyógymóddá vált. A 38 virágeszencia lényegében 38 vadon élő növény és fa virágának speciális, a szabad természetben készült kivonata. Az eszenciákat Dr. Edward Bach eredeti leírásai alapján bizonyos emberi lelki alkatokkal, illetve lelkiállapotokkal lehet megfeleltetni. A Bach-virágterápia kiegészítő kezelésként is jól használható, mivel a kivonatok sem gyógyszerekkel, sem más készítményekkel nem lépnek kölcsönhatásba (homeopátiás szerek használata esetén érdemes konzultálni a homeopatával!).
Homeopatia - A homeopata módszerekhez legjobban hasonló, a klasszikus orvostudomány által teljes mértékben elfogadott terápiás beavatkozás a hiposzenzibilizáció. A "hasonló hasonlót gyógyít" elv itt maradéktalanul érvényesül.
Az allergén megállapítása, a lázzal járó, az egyéb szervi elváltozást okozó, az életfunkciók csökkenését, vagy gátlását eredményező esetek kezelése, felügyelete a speciálisan szakosodott orvosok feladata.
Az allergia nem gyógyítható, de tünetei kezelhetők, a tünetek kellemetlen mellékhatásai csökkenthetők. Bizonyos allergia típusok igen jól reagálnak a homeopátiás kezelésre. Az allergiás tünetcsoport egy része igen jól kezelhető homeopátiás készítményekkel. Mono és komplex készítmények is ajánlhatók erre a célra. Természetesen minden esetben célszerű konzultálni orvossal, a megfelelő szer kiválasztásához. Amennyiben az allergén ismert, a tünetek enyhítése jóval egyszerűbb.
Amennyiben szerencsések vagyunk, és az allergén egy virágpor, vagy esetleg azonos fajták keveréke, közepes hígítású mono szerekkel a tünetek csökkenthetők. Példaként említhető a Corylus, illetve az e célra előállított több virágpor keverékét tartalmazó Pollens.
A klasszikus szénanátha tünetek közül legjellemzőbb orrfolyás és könnyezés jól kezelhető az Allium cepa és az Apis mellifica granulátumaival is.
A mono termékekkel történő gyógyítás, abban az esetben ha az allergén pontosan ismert, igen hatásos és jól alkalmazható. Az esetek többségében azonban nem deklarálható pontosan az allergén. Ebben az esetben jó eredmény érhető el a Magyarországon forgalomban lévő két komplex készítménnyel, a Pollinil tablettával és a Luffeel orrspray-vel, ami kombinálható a Luffeel tablettával is.
Az ismertetett készítmények mellett – amelyek a tünetek enyhítésére szolgálnak – megelőzésre, az immunrendszere erősítésére jól alkalmazható a Lymphomyosot oldat.
Igen előnyösen befolyásolhatja az allergiás tünetek kialakulását, ha tavasszal a Phönix termékcsaláddal méregtelenítést végzünk.
Bőrbántalmak – allergia
Napjainkban szinte népbetegséggé vált az allergia és az ekcéma. Az örökölt allergiás hajlamot fokozzák a környezeti ártalmak, az elfogyasztott ételek és a stressz.
Már a csecsemőknél fontos eltolni egy éves kor környékére a tehéntej, a tejtermékek, a tojás, a hal és a citrusfélék étrendbe állítását, kipróbálását. Gyakran választott szer a kisbabák ekcémájánál a Calcium Carbonicum C30.
Ha az allergia a légutakat támadja meg és a nehézlégzés miatt a baba, vagy a kisgyermek nyugtalan, izgatott, fázós és hevesen tüsszög, tünetei éjfél után romlanak néhány adag Arsenicum Album C30 és a meleg szoba enyhíti állapotát.
Leggyakrabban a környezeti ártalémak felelősek a sűrű gennyes, huruttal járó bőséges, vagy orrdugulással járó nátha kialakulásáért. Ha az orr, a fogíny, a melléküregek, a torok száraz, a gyulladásos tüneteket a Luffa C12 fokozatosan ritkuló adagjai szüntetik meg.
Az ekcéma különféle állapotának kezelésére válogatni lehet a készítmények között. A viszkető bőrpírral jelentkező első tüneteket, ha hideg vizes borogatás javít az állapoton az Apis C12, ha a borogatás ront, akkor az Urtica C12 szünteti meg.
A nedvező hólyagocskák és a mézga színű váladékot termelő berepedések egyik legjobb szere a Graphites C12.
A hámló fázis viszketését két szer adásával lehet csökkenteni. Ha a gyermek nyugtalan, szomjas, a tünetei éjfél után rosszabbodnak és meleg szobában jobban viszket, adjunk Sulfur C12-t.
Akupunktúra - Az orvosi szóhasználatban az allergia kifejezés egy túlérzékenységi állapotot jelöl.
Talán a legismertebb e betegségek közül a szénanátha, hiszen a lakosság jelentős részét érinti, és a betegek száma növekvő tendenciát mutat. A tünetek is jól ismertek, úgymint a rohamokban jelentkező vízszerű orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés, szemviszketés, kaparó, viszkető érzés a torokban. A nyugati orvoslás szerint csak tüneti terápia létezik, ami allergia ellenes gyógyszerekből, orrcseppekből, orrspray-kből áll.
A keleti orvoslás elmélete szerint a tünetekért alapvetően két szerv energetikai zavara tehető felelőssé, úgymint a májé és a lépé (ismét felhívnám a figyelmet, hogy nem a nyugati értelemben vett lépről van szó). A tünetek oka alapvetően a lép zavart működése, de ez a zavar másodlagosan is kialakulhat a máj rendellenessége miatt (lásd: öt elem tan - miszerint a fa elnyomja a földet). A tavaszi allergiáknál tehető felelőssé elsősorban a máj, míg a nyárutó (parlagfű!) idején a lép. Az öt elem tan értelmében fa elemhez tartozik a tavasz és a máj, míg a föld elemhez a nyárutó és a lép. Egy szerv akkor a legérzékenyebb, amikor az őt uraló elem idejében vagyunk.
Fordítsuk át mindezt a mi nyelvezetünkre! A lép a keleti orvoslásban betöltött szerepe alapján a mi immunrendszerünkkel hozható analógiába. E betegség kapcsán az előzőkből kiderült, hogy alapvetően az ő zavart működése felelős a betegség kialakulásáért. A nyugati orvoslás szerint, mint ahogy már szó volt róla, a betegség alapja egy alkati immunológiai eltérés, mely kóros válaszreakciót eredményez.
A betegség kiváltó oka az ú.n. "külső gonosz" (gonosznak nevezi a kínai orvoslás a kórokozókat). A nyugati orvoslás szerint pedig ugyanezt a szerepet tölti be a kívülről ható allergén.
Mindebből logikusan következik, hogy a gyógyítás alapelve a keleti orvoslás szerint az, hogy erősítsük a lépet. Ha májtünetek is vannak, erre is figyelmet fordítunk. Az akupunktúrás kezelést a tünetek megjelenése előtti időszakban el kell kezdeni, hogy mire a kiváltó allergén megjelenik, elég erős legyen a szervezet a kivédésére. Az egyén állapotától függ, hogy milyen gyorsan válik tünetmentessé. Tapasztalatok szerint az első kúra még csak a tünetek kedvezőbb, enyhébb megjelenését eredményezi. Kb. két év kell mire sikerül visszaszorítani ezt a betegséget akupunktúrás kezeléssel (természetesen ez egyénenként változó, van aki hamarabb gyógyul).
Biorezonancia kezelés - Az allergiában szenvedők eddig csak a tüneteik enyhülésére számíthattak, de ma már Magyarországon is létezik egy olyan új terápiás módszer, melynek alkalmazásával a betegek panaszmentessé tehetők, az allergia többnyire kioltható. Ez a módszer az ún. biorezonancia-terápia, mely igen elterjedt Nyugat-Európában, főleg Németországban, Ausztriában, Svájcban, és ahol a betegbiztosítók is térítik a kezelést.
A biofizikai kutatások eredményeképpen, mely tudományág az űrkutatás kapcsán robbanásszerűen fejlődött, kerültek kifejlesztésre olyan biorezonanciás készülékek, amelyek képesek optimalizálni a sejtek tevékenységét, így a kórosan működő immunrendszerét is. Lényege, hogy alkalmazásával az orvos, a szervezetünkben zajló kémiai mechanizmusokat irányító, biofizikai folyamatokba avatkozik be egy speciális készülék segítségével.
A kezelés során a páciens szervezetéből speciális elektródákon kivezetett belső elektromágneses rezgéseket javítják ki, harmonizálják, illetve a nagyon kórosakat kioltják. A bioszignál-modulátor készülékek képesek a fiziológiás és patológiás jelek szétválasztására, melyet követően a normál és kijavított elektromágneses jelek felerősítve jutnak vissza a beteg sejtjeihez. Az optimális bioelektromos információk visszajuttatása, potenciálása, erősíti a szervezet önszabályozó mechanizmusait, illetve eliminálja a betegséget előidéző jeleket. A helyrehozott elektromágneses környezet a DNS-en keresztül biztosítja, hogy a kórosan működő sejtekben a biokémiai folyamatok újból helyreálljanak, s ezáltal a sejtjeink ismét megtanulják a helyes anyagcserét és funkciót.
A biorezonanciás készülékekben számítógép irányítja és automatizálja ezt a terápiás beavatkozást. Mivel a készülék mindig az adott betegből jövő bioelektromos rezgésekkel dolgozik, így a kezelés teljesen individuális, ugyanakkor káros mellékhatása sincs.
Elkerülhetők tehát a gyógyszerek, kémiai anyagok alkalmazásával óhatatlanul együtt járó nem kívánt mellékhatások is. További előnye, hogy a szervezet számára nem megterhelő.
A kezelést természetesen megelőzi egy alapos belgyógyászati, szükség esetén egyéb szakorvosi vizsgálat. Allergiás betegek esetén különböző teszteket (főleg izomtesztet) végznek az allergének kimutatására, mely tesztek segítenek a kezelés folyamán a terápiás hatékonyság lemérésében is.
Ausztriában és Németországban már 8-10 éves tapasztalatok vannak a biorezonancia terápiával történő allergiaprofilaxis, kioltás, illetve akut-fázis kezelésben. Vannak neves specialisták, mint pl. dr. Schumacher (Innsbruck), akik tudományosan dokumentálva, csak biorezonancia kezeléssel, sok száz gyermeken és felnőttön segítettek, pl. tej és lisztérzékenységben, különböző allergiás bőrbetegségektől a súlyos asztmáig.
Minden betegnél az allergének kiválasztását követően a készülék segítségével korrekciós információkat generálnak, melyek 7-8 kezelés után az allergia megszűnéséhez vezetnek, de legalábbis a tünetek lényeges enyhüléséhez. Ezután a betegek 4-6 hetente járnak egy-egy emlékeztető kezelésre. Ezen terápiás módszer alkalmazásával a betegek többségénél sikerül lényeges javulást, illetve teljes gyógyulást elérni.
Kineziológia - egy új – de ősi kínai ismereteken alapuló -, egyedülálló módja a stressz kezelésének és a lelki egészség fenntartásának. Olyan személyiségfejlesztő, természetfeletti módszer, melynek lényege a test energetikai egyensúlyának helyreállítása. A kineziológus izomteszteléssel dolgozik, ennek segítségével felderíthetők azok a traumatikus élmények - a fogantatásig visszamenőleg, melyek feldolgozatlanul maradtak, elfojtódtak, így negatív hatással vannak jelenbeli életünkre. A kineziológia - mint holisztikus egészségügyi rendszer - az önbizalom, az öngyógyítás, önfejlesztés lehetőségét, eszközeit adja kezünkbe.
A kineziológia eredményes a stressz okozta bajoknál: allergiánál és a fizikai betegségek széles körénél, önértékelési zavaroknál, viselkedészavaroknál, depressziónál, szenvedélybetegségeknél, tanulási problémáknál, diszlexiánál; párkapcsolati és kommunikációs gondoknál stb.
A kineziológiai kezelés során a kórelőzmény ismerete után meghatározzák a jelenlegi gondot. Ezután izomteszteléssel megkeressik azokat az életkorokat, melyek hasonlóságot-azonosságot mutatnak a jelenbéli gonddal, s egymásra fűzve eredményezték a jelenbeli baj kialakulását. Ezekre az eseményekre nem kell tudatosan emlékeznie a betegnek, elég ha a tudatalatti tárolja. A gyógymód oldási technikáiból teszteléssel választják ki azt, amellyel a negatív stresszeket a lehető leggyengédebb módon távolítják el a testből és az elméből. Egészében a kineziológiai kezelés egy hatalmas kaland, mely végigvezet életünkön, az önmegismerés és az önmagunkra találás útja. Korrekciók: vizuális, imaginációs technikák, fényhatások, drágakövek, csakragyógyászat, meridián-energia korrekció, manuálterápiához és akupresszúrához hasonló technikák.
Oktatás
Az allergiás betegnek meg kell változtatnia életét. Meg kell tanulnia panaszait, a kezelését, az õ gondjainak megfelelő elkerülő magatartást. Erre ma elsősorban az orvosi rendelő az alkalmas hely, de az orvosnak igen kevés az ideje. Ebbe az űrbe lépnének be az ismeretterjesztő könyvek, füzetek, a beteg szervezetek, asthma klubok. Mindegyik fontos célja a betegoktatás kiteljesítése, nem a gyógyító orvos helyettesítése.
Legtöbbször egy-egy lelkes orvos köré szerveződve jöttek létre, aki a betegoktatás csoportos, így hatékonyabb, gazdaságosabb formáját hívja segítségül gyógyító munkájának javítására.
Ezen önszerveződő csoportoknak további szakmai segítséget tudnak nyújtani a következő szervezetek, melyek felsorolása nem teljes.
Gondozás
Az allergiás betegek gondozást igényelnek. Panaszaik évekig visszatérhetnek, változhat a jellegük, változhat a súlyosságuk, változhat a megbetegedett szerv. Gyakori, hogy a csecsemőkori ételallergiás, aki mondjuk a tejtől hasmenéses, esetleg ekcémás, kisded korára már a tejet jól tűri, de virágporokra lesz érzékeny.
A gondozás lényege a jó kapcsolat az orvossal, a kellő idő a panaszok megtárgyalására, a környezet megismerésére. Ez az idő azonban a beteg, a család együttműködésével lerövidíthető, értékesebbé tehető. A megfelelő gondozási munka csak egyenrangú felek között mehet végbe. A szakértő orvos csak az együttműködő, pontos adatokat szolgáltató páciens segítségével tud hatásos lenni, de csak olyan eszközökkel, melyek a páciens életvitelébe illeszthetők
A gondozási munka sok beszédet igényel. Első és legnagyobb gond, hogy a ritkán találkozó beteg és orvos nem mindig beszéli ugyan azt a nyelvet. Erre jó példa a fulladás szó. Sokan a fulladáson a fulladásszerű köhögést értik, és nem a köhögéstől függetlenül is jelentkező légszomjat.
Sokat segíthet magán a beteg, ha figyel arra, hogy ugyanazt érti-e bizonyos fontos kifejezéseken, mint az orvosa, és rákérdez, ha bizonytalan a dologban.
A gondozási munka pontos adatokat igényel a betegtől is. Célszerű feljegyeznie, hogy merre járt, mit evett. Fontos, hogy pontosan be tudjon számolni a tüneti szerei használatáról.
A gondozás az az alkalom, ahol számos kezelési lehetőség közül a betegnek a legmegfelelőbbek kiválasztásra kerülnek az orvos segítségével. Nem csak gyógyszerek közötti válogatásra gondolok, hanem a beteg jóllétének a visszaállításához, fenntartásához, az õ személyére szabottan legalkalmasabb módszerek kiválasztására.
A gondozás során figyelmet kell fordítani természetesen a gyógyszeres kezelés betartatására. De azt is meg kell beszélni, ha a betegnek volt bátorsága elhagyni a megelőző szereit, mert ilyenkor információkat lehet szerezni arról, hogy mi lenne, ha nem szedné, ill. lehet növelni a beteg hitét a kezelésben, ha a panaszok visszatértek.
A tüneti szerek szedésének jegyzése és beszámolás róla segít a panaszok nyomon követésében, igen nagy fokban támogatja a gondozó orvos munkáját.